Sziasztok!
Ezennel megnyitom a Tallulah Blair blogot. Itt csak horror sztorik kerülnek posztolásra, amiket én írok! Első művem egy sorozat, amit egy 1932-es klasszikus alapján írok meg, hogy ezzel közelebb hozzam annak témáját azokhoz, akik nem szeretik a régi filmeket, ellenben érdekeltek a műfajban.
~xx
×××
„Mielőtt
bemutatjuk a most következő ugyancsak szokatlan látnivalót, ejtenünk kell pár
szót annak bámulatos témájáról. Hihetetlen, de igaz, bármilyen furcsa is!
Hajdan mindent, ami eltért a szokásostól, a balszerencse előjelének, vagy a
gonosz megtestesülésének tartottak. A balsors és nyomor istenei mindig
szörnyetegek alakjában jelentek meg, az igazságtalanságokat és viszontagságokat
Európa és Ázsia sok nyomorék és torz zsarnokának tulajdonították. A történelem,
vallás, néprajz és irodalom bővelkedik az olyan idomtalan kívülállókról szóló
mesékben, akik megváltoztatták a világ folyását. Góliát, Calaban, Frankenstein,
Gloucester, Hüvelyk Matyi és Vilmos császár csak néhány, akiknek híre bejárta a
világot. A rendellenes születést szégyenfoltnak tekintették, a testi hibás
gyermeket az elemek kénye-kedvére bízták. Ha ezt esetleg egy ilyen torzszülött
túlélte, az mindig gyanús volt. A társadalom kivetette idomtalansága miatt,
családja szégyellte az őket sújtó átkot. Alkalmanként, egyes szerencsétleneket
az udvarba vittek gúnyolódás és nevetség tárgyává, a nemesek szórakoztatására.
Mások koldulásból, lopásból tengették életüket és éheztek. A szépség szeretete
iránti mélyen gyökerező vágy a civilizáció kezdetéig nyúlik vissza. Az
ellenérzés, mellyel ezekre az abnormális, testi hibákkal rendelkező, vagy
megcsonkított emberekre tekintünk, hosszasan elődeinkig nyúlik vissza. A
torzszülöttek többsége normál gondolatokkal, és érzelmekkel bír. Sorsuk igazán
szívszorító. A legtermészetellenesebb életre vannak kárhoztatva, emiatt
kialakítottak maguk között egyfajta becsületkódexet, amellyel megvédhetik
magukat az átlagember barbárságától. A szabályokat mereven betartják; Egyikük
sérelme, mindegyikük sérelme - Egyikük öröme, mindegyikük öröme. A most
bemutatandó történet ennek a becsületkódexnek életükre gyakorolt hatásán
alapul. Az ilyen embereket ért számtalan igazságtalanság iránti alázattal bemutatjuk,
a természetellenes, és nem kívánt legborzasztóbb rémtörténetét…”
Torzszülöttek
(Tod
Browning, Freaks című 1930-as filmklasszikusa alapján)
– Mi nem
hazudunk, emberek – A terem zsúfolásig telt emberekkel, s a közepén álló,
kiöltözött kalapos embert figyelték mind, aki a látnivalókat mutogatta nekik, s
ezennel egy különlegességről készült beszámolni. Csöndesen hallgatták az ünnepélyes
szónoklatot.
– Mint
mondtuk, nálunk élő, lélegző szörnyek vannak. Kinevetik őket, irtóznak tőlük,
és mégis, a születési hibák tekintetében akár olyanok is lehetnének, mint ők –
A féri egy állvány mellett állt, melyre sűrűn félkörívben kardokat tűztek.
Mögötte fehér téglalapon a fekete felirat csupa nagybetűvel hirdette: KARDNYELŐ
A kardok
mellett mosolygós figura ült. Ő is a szónokot figyelte.
– Nem kérték,
hogy világra hozzák őket, ennek ellenére itt vannak. Nagyon is élnek! Saját
becsület kódexük van… – A kalapos férfi elindult, a tömeg szétvált, előtte. –
Most pedig, erre jöjjenek emberek, és megláthatják mindenidők legmegdöbbentőbb
élő szörnyszülöttjét! – A tömeg követte a szónokot, aki egy lefedett terrárium
mellett állt meg. Ki-ki kereste a maga helyét, tolongtak, s amint mindenki oda
gyűlt, a férfi lerántotta a leplet. Egy vérfagyasztó sikoly szabadult fel egy
nő torkából, a férfiak elborzadtak a nők sápítoztak. A búra forma kalapot
viselő nő, aki az imént sikított, elfordult, majd félénken vissza-visszatekintett
a rémes teremtményre.
– Barátaim, ő
valaha egy gyönyörű nő volt! A királyi herceg meglőtte magát, az ő szerelméért.
Egykor úgy ismerték, mint a levegő páváját! – jelentette ki ünnepélyesen, s a
suttogás, halk beszélgetés zaja lassan bár, de nyomtalanul elhalt. Már csak a
férfi ünnepélyes szónoklata zengett a teremben. Büszkén magasra emelve
tekintetét, folytatta a történetet.
×
Cleopatra a
szokásos gyönyörű bemutatóját zárta. Légtáncos volt, a legszebb. Gyönyörű. A
férfiak számára ő volt a vándorcirkusz legérdekesebb produkciója. Nem mintha
egyébként lázba hozta volna őket a légtánc. Rövid haját divatosan hordta,
csinos volt, fekete testhezálló nadrágja, és felsője többet mutatott csinos
alakjából, mint normális körülmények között az illendő lett volna. Csípőjén
arany kendőt hordott, s fején azonos színű pántot.
A hatalmas
cirkuszi sátrat égősorokkal világították ki körös körül, vidám zene töltötte be
a máskor csöndes éjszakai levegő minden zugát. A sátor piros-fehér függőleges
csíkozása csak hozzátett a vidámsághoz. Cigarettafüst szállt a sátor teteje
felé a csúcsba. Egy fiú tálcával járt körbe, melyen hot-dogokat cipelt.
„Hot-dogot tessék!” – kiáltotta, de nem állt meg, amíg valaki fel nem emelte a
kezét. Egy barna hajú nő volt, kisfiúval. A másik oldalról a vizes lány
érkezett, ő popcornt és gyufát is árult.
Hans és Frieda
a függöny mögül figyelték a produkciót. Pónilovas számuk következett nem sokkal
légtánc után, melyet nehéz volt fölülmúlni ilyen kicsi embereknek, Hans és ő
alacsony növésűek voltak. Törpék. A lány vágyakozva végig simított csillogó,
rózsaszínű tüll szoknyácskáján, rövid szőke haja Marcell-hullámokba volt
rendezve, száján erős vörös rúzs.
– Csodaszép, nem igaz, Hans? – mondta
németül, és a férfi felé fordult. Ugyanakkora méretűek voltak, német
származásúak, és előfordult, hogy ezen a nyelven beszélgettek egymással. Hans
felszegte fejét.
– Ő a leggyönyörűbb nagyméretű nő, akit valaha
láttam – csóválta fejét, s olyan átéléssel beszélt, amitől Frieda arcáról
gyorsan köddé foszlott a mosoly. A kicsi férfi fekete szmokingot viselt, fekete
csokornyakkendővel és fehér inggel. Szőke haját tetté választva, elegánsan
viselte. Frieda édes hangon folytatta.
– Na de Hans, miket nem beszélsz! Még a végén
féltékeny leszek – mosolyogta, és szégyellős kislány módjára csóválta a tüllt.
Játékosan mondta, és kedvesen, gonoszságnak vagy valódi féltékenységnek nyoma
sem volt, abban a vékony, kedves hangban. Mégis… aggódott. Talán nem is szereti
őt igazán Hans, vagy ha mégis úgy van, talán nem is tetszik neki eléggé? Talán
nem tudja kellőképpen boldoggá tenni. Amikor Cleopatrára nézett,
elbizonytalanodott. Talán nem elég szép? Nem elég magas, vagy csinos? Félelem
járta át olyankor, mikor látta, hogyan néz a nőre Hans. Az ő Hansa.
– Ne butáskodj! – legyintett Hans, és ragyogó
szemekkel figyelte továbbra is a trapézon ringó női alakot.
– Hogy ne butáskodjak? Szerintem ez a nő szemet
vetett az én Hansomra! – mondta mézes-mázosan, majd szégyellősen lesütötte
szemét. Bíborvörös ajkait egy pillanatra összecsücsörítette, fehér arcocskája
vadrózsapírba öltözött. – Persze én nem vagyok féltékeny – mosolygott, s
kislányosan ringatta kicsiny csípőjét. Hans törődő arcát felé irányította, majd
teljes testével a lányhoz fordult.
– Frieda kedvesem, számomra nem létezik más nő,
csak akit feleségül kértem – mondta ünnepélyesen, maga elé tartotta rövidke
kezeit, és udvariasan meghajolt apró menyasszonya előtt, majd újra a
produkcióra irányította tekintetét. Arcán bugyuta vigyor futott végig. Tudta,
hogy Friedának nincs oka félelemre, vagy féltékenységre. Cleopatra sosem vetne szemet
egy ilyen alacsony férfira, amilyen ő.
– Fräulein
Frieda! – kiáltotta egy cirkuszi segéd, aki a pónilovat hozta előre a
következő számhoz. Frieda lassú léptekkel közeledett az állat felé, gerince
kissé balra ferdült ettől nehezebben járt. – Nézze meg, hogy minden rendben van-e a nyereggel – szólt németül a
segéd. A kis nő megrángatta a szíjat.
– Ez így
éppen megfelelő, köszönöm szépen – válaszolt azonos nyelven, majd ismét a
függönynél hagyott Hansra pillantott. Cleopatra pedig abban a pillanatban
sétált be a résen. Sötét színű köpenyt viselt, tipikus gonosz boszorkás gallérral,
olyasfélével, amilyet a reneszánsz nők viseltek. Hans alaposan végig nézett
rajta, szemmel láthatóan nagyon tetszett neki a nő, és az egyetlen, ami Frieda
mellett tartotta, hogy valószínűleg Cleopatra sosem nézne rá férfiként, mert
mélynövésű. A nő hamarosan észrevette az elismerő szempár pásztázását, lenézően
mosolygott a szőke férfira, majd ismét elfordult, hogy lelökhesse magáról a
köpenyt a földre, és úgy tett, mint aki csak szeretne kikukucskálni a
függönyön. Hans úriember, természetesen azonnal a segítségére sietett, s
felvette a köpenyt a földről. A képmutató nő, megjátszott örömmel fordult felé,
felvihogott az udvariasságon.
– Kinevet engem? – kérdezte Hans, szemöldökét
összevonta.
– Dehogy, monsieur – rázta a fejét döbbenten a
nő.
– Örülök – mondta makacs dühvel az arcán a
törpe.
– Ugyan miért nevetném ki?
– A legtöbb magas ember így tesz, nem látják, hogy
én is ugyan olyan ember vagyok, amilyenek ők, ugyanolyan érzésekkel – Cleopatra
csípőre tette kezeit, majd leguggolt, hogy a kis méretű férfi felsegíthesse rá
a köpenyt. Hans óvatosan rá terítette, ő pedig megfogta a kicsi kezeket, és
hálásan a kis karok közé hízelegte magát.
– Köszönöm.
Frieda már a
póniról figyelte az eseményeket, s sértődötten felhúzta orrát, amit a nő is
észrevett. Felállt a kis ember mellől, és a póni felé indult. Néhányszor
meglibbentette a tüllt, Frieda szoknyácskáját.
– Szép, szép – mondogatta.
– Ne, ne - csapkodott a másik a pici ostor
nyelével válaszul, s a hímzett ruhás segéd felé intett, mire az kivezette őt a
színfalak mögül, egyenest a színpadra.
Cleopatra
visszasétált Hanshoz, és leguggolt vele szemben.
– Meg kellene látogatnia valamikor,
elfogyaszthatnánk egy kis bort együtt – mondta játékosan, és pimaszul a férfi
arcába csípett. Hans meghajolt ismét, és saját nyelvén megígérte, hogy így
tesz, azután ő is eltűnt a függöny mögött, követve Friedát.
Szia :) Úgy néz ki, én vagyok az első kommentelő. :D
VálaszTörlésAhogy elolvastam a történetet, az fogalmazódott meg bennem, hogy érdekesnek indul a sztori. Bár, amennyire érdekes lehet egy horror. :D
A megfogalmazásod nagyon részletes, és kellő képet fest az eseményekről, ez jó tulajdonság. :)
Egyébként szerintem az a csúnya teremtmény nem más mint Cleopatra. Bár, én így gondolom.
Én szeretem az 1930-40-es évekbeli történeteket. Szóval, engem nem kell megszerettetni! :D
Nagyon elhúzom... Még csak annyi, hogy folytatást kérek! :D